Ma különösen érdekes annak vizslatása, hogy a magyar társadalom politikai és pártszimpátiái, képmutatása, rejtőzködése, közönye, legsajátabb gazdasági érdekei (hedonizmusa), szellemi és lelki beállítódása szerint merre szavazhat. A változások ellen kampányoló, uralkodó médiatérben ez úgy vetődik fel, hogy vajon mennyire rossz a helyzet?!

2008. október 6. és november 6. között készült kutatás az EU kommunikációs főhatóságának megbízásából: 1.002 válaszadó magyar véleménye alapján a magyar lakosság 74 százaléka nem bízik a kormányában. Viszont a magyarok 46 százaléka bizalommal van helyi önkormányzata iránt, és a magyarok 51 százaléka megbízik az EU politikájában.

A hét legfontosabb eseménye az adósságválság alakulása, illetve az adósságkezelés új perspektívájának megnyitása a világban, különös tekintettel az Európai Unióra. Mindennek fontossága a magyar valóságban nem érződött. Igaz, Orbán Viktor nagy várakozásokat keltő beszéde is fokozta a vakságot.

A „nemzetközi helyzet” döntően Gyurcsány lassú, nagyon lassú eltávolításának dolgozik, de azért vannak már a magyar banánköztársasági vagy adóssággyarmati létnek olyan vonatkozásai is, amelyek már nyugaton is figyelmet kapnak. Itthon viszont az „őszinte beszéd” ideje még most sem jött el. Helyette a gyurcsányi hasbeszélés, a behelyettesítő fogalmazás uralkodik.

E hét legfontosabb híre, hogy – miközben a holdudvar és a médiauszály lázasan dolgozik a „reformigyekezet” társadalmi elfogadtatásán – a média egy része, illetve a baloldali szakértelmiség magára valamit is adó része Gyurcsány elkerülhetetlen menesztésére utaló törekvéseket jelentett be.

A veszprémi gyilkosság a politikai rezsim politikaimarketing-kommunikációját (ti. a szélsőségezés, fasizmusozás, rasszistázás napi politikai tematizálását), a rendőrség politikai megfélemlítettségét és szakmai alkalmatlanságait (a megélhetési bűnözés megtűrését), valamint az adóadminisztráció idiotizmusát (a vagyonszerzés-vizsgálatok nevetségessé válását) tárta elénk.

A mostani energiaválságban hatalmas pofont kapott Magyarország. A baloldali monolit árnyékában iskolázódott vezető elit azonban nem észleli a válságokból halmozott, komplex csődhelyzet valóságos súlyát. Mind nyilvánvalóbb, hogy a totális intézményi és alkalmazkodási válság egy tudatlanságrobbanás következménye.

Az országnak nincs költségvetése. A magyar államnak nincs az intézményrendszer müködési költségeit fedezni tudó költségvetése, hitelt kell felveni a hiteleink kezelésére, hitelt veszünk fel az uniós támogatások önrészének biztosítására. Az ország nyugati felében rendkívüli állapotok vannak: se víz, se gáz, se áram…

A magyarokat külföldön ma már nem a forgóajtós fordulattal „tisztelik” meg. A magyarokat azzal jellemzik manapság, hogy nem tudnak disztingválni: nem tudják, mit, mikor, hol és hogyan kell vagy szabad elmondani, illetve mikor kell hallgatni…

Miközben nem várt és sohasem látott válságba mélyedünk, egy (bulvárfórumon) Orbán ruhájával foglalkoznak, másik (politikai) fórumon Gyurcsány antiszemitázza a Fideszt, harmadik (közgazdasági) fórumon pedig érkeztetik az argentin válságot Magyarországra. Bolond idők?!

„Ennyire rossz, alkalmatlan a magyar „rend őrség”, vagy pedig egyszerűen arról van szó, hogy mindig hibázik, amikor az MSZP bűnügyeiben kell nyomozni?! Mindenki az utóbbi valószínűségére fogad, mert az összes eddig fel- és fel nem tárt ügyben akadozik a nyomozás, nincs szankcionálás.”

Magyarország – adottságainak teljes semmibevételével – utolsó helyen kullog az EU-ban a megújuló energiaforrások alkalmazásában, s ez nem is pénzkérdés elsősorban. Ezt a „magyar modellt” ugyanis alapjában az olaj és a gáz hajtja, a magyarországi baloldali rezsimek pedig az orosz energiabirodalom csatlósai.

A pesszimista jelző már értelmetlenné vált esetünkben. Értelme a helyzetmegítélésnek van, azután a realitások ismeretében lehet-kell gondolkodni a lehetséges jövőnkről. A Politikán nincs mit számonkérni, a magyar Tudománynak kell kimondani, hogy a jelen nem folytatható. „Ítéletidő” következik: a „bal jósok” és a „bal sejtelmek” évébe léptünk.

Nehéz arról beszélni, hogy a rendszerváltó pártok mint kispártok is elszálltak, és a lakossági mintában 1 százalékra is alig lehetnek jók. Ezzel szemben a Jobbik mint rosszkispárt már 2-3 százalékot ér el.

Gyurcsánynak nincs kihívója más, mint a párt mélyrepülése, kormányzásának csődtömege, a várható elszámolási kényszer fenyegetése, amit a közelgő uniós revíziók ígérnek 2010 táján. Az MSZP-nek sokkal jobb lenne – mondják nem kevesen saját táborából is, ha ez a revízó már az új jobboldali kormányt marasztalná el, akkor is, ha a miniszterelnököt Orbánnak hívnák.

Eheti összefoglalónkat, az idős és még köztünk élő Fekete Gyulának ajánljuk, aki már az 1960-as években figyelmeztette a magyar nemzetet és társadalmat azokra a válságproblémákra, amelyek mára beteljesültek rajtunk. Fekete Gyula utolsó mohikánja annak az értelmiségnek, amely felelősséget érzett a jelenért és a jövőért is.

A mai mindennapi magyarországi tapasztalatok között legjellemzőbb jelenség a baloldali rezsimek által elpusztított és a társadalom ellenségévé tett állam, illetve az állandó fenyegetettség mélyítése. A fenyegetettség sokféle lehet az egzisztenciális bizonytalanságtól a különféle megszégyenülésekig bezárólag.

Csökken az MSZP és a Fidesz közötti különbség. Az ellenzék a helyzet foglya, a nem baloldali szavazótáborok büntetni kezdik a Fideszt az impotens politizálásért, miközben az MSZP piszkos kampánya és piszkos politizálása eredményes, az uniós passzivitás és a pénztámogatás a Gyurcsány-rezsimet támogatja.

A magyar társadalom legsúlyosabb válsága (számos részválság-szimptóma összegződéseként) a cigány lakosság helyzete. (Ha kisebbségként foglalkoznak velük, akkor még bonyolultabb a helyzetük a politikai megvezetettség miatt.) A Gyurcsány-rezsim cselekedeteit és reakcióit tekintve többszörösen túlélte magát.

A „ki csinálta a rendszerváltozást” című szájalásverseny ma már ott tart, hogy első a reformszocialisták (MSZMP-MSZP), második a szabad demokraták (SZDSZ) csapata, és csak azután jön valami demokrata fórumosok (MDF) és azután a fiatal demokraták (Fidesz) csapata.

A bűnös múltja miatti kóros túlalkalmazkodásban szenvedő, másrészt az internacionalista múltba ragadt magyar baloldal – mely szinte kihívja maga ellen a külső támadásokat – miatt súlyos magyarellenes incedensek vannak, szinte heti gyakorisággal a szomszédos országokban.

A magyar jobboldal és a politikai váltógazdálkodás esélyei mostantól minimálisra korlátozódnak, a morálisan és intellektuálisan bukott baloldali Gyurcsány-rezsim bebetonozódik. A válság szónak ugyanis nincs valóságos tartalma Magyarországon, a csőd szó tartalmával pedig a felelősség nélküli értelmiség játssza el maradék hitelét, amikor aktualitásán magyarázkodik.

A válságból válságba szédülő Magyarországon a világgazdasági válság nem jelent nagyeseményt. A Gyurcsány-rezsimben nincsenek felismerések, döntési helyzetek, nincsenek távlatok, és nincs jelen sem. Az éppen csak meghaladott múlt árnyai és figurái határozzák meg a politikai kommunikációt.

A hét vezető politikai eseményei megint nem a hitelességről, morálról, tudásról és tenni akarásról szólnak. Az események puszta felsorolása is a csődpolitikát mutatja. A baloldali elit most kezd szétválni: a morálisan és szakmailag is károsodott vezető rétegtől elszakadni kész a magára valamit is adó többség.

A válság olyan nyilvánvaló, hogy már a baloldal holdudvarában sem lehet tagadni, legalábbis a szakmai hitelesség megroggyanása nélkül nem. Ennek a „felismerésnek” jellemző eseményeire hivatkozunk eheti értékelésünkben.

A magyar állam égető belpolitikai és távlatos nemzetközi problémái szóba se kerülnek. Kizárólag a belföldi információs és kommunikációs háború eseményei határozzák meg a politikát. Igaz, a szimbolikus kormányzás egyébként sem tudná érdemben kezelni a fennálló helyzetet.

Történelmi mérföldkőhöz érkezünk, amikor uniós tagságunk első hatalmas politikai kudarca kezd kiteljesedni. Az unió legfőbb elvei sérültek, amikor a magyarok nyelvhasználati és politikai jogait nem ismerték el (csángók), illetve készülnek megsemmisíteni (szlovákiai, erdélyi, vajdasági magyarok).

A mai helyzetben, különös jelentőségre tesz szert a zárványpárt MDF megélhetési politikusaival, meg a perempárt SZDSZ szubkultúra küldöttekként viselkedő politikusaival, hogy a két kispárt jelenléte a politikai kommunikációban sokkal jelentősebb mint, tényleges politikai erőterük.

E hét péntek 15-16 óra közötti időben bukott meg (de facto) Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Erre utalt ugyanis ekkor az MSZP és az SZDSZ viselkedése. (Ha mégsem bukna meg, az nem a megfigyelők hibája.) De mit akar a társadalom? A jelenlegi helyzetért felelős kisebbségről, vagy ezt a helyzetet elszenvedő tőbbségről tudni lehet, hogy mit akar. De mit akar az államtól, politikától teljesen elidegenedett sokaság?

A kartásodás politikai marketingje szerint a magyar demokrácia ingatag, a szabadságot fenyegetik antidemokratikus erők, amelyek „magukkal azonosítják a nemzetet, és megtagadják politikai vetélytársaiktól a nemzeti ügy képviseletének legitim voltát, idegen érdekek követőiként állítva be őket".

Gyurcsány már tudja, hogy nincs nemzeti és társadalmi progresszió, hogy megszűnt a modernizáció s az állam halott, ezért a baloldal értékek emlegetése az őszödi beszéd műfajába tartozik. Gyurcsány mostani írása egyoldalú fejlődéstörténetet mutat: csak nem ott tartunk, hogy Gyurcsány ambíciói veszélyeztetik a múlt foglyaként élő baloldal hatalmát?

A hét eseménye, hogy a baloldali szatellitpártok, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Centrum Párt Szegeden választási párt megalapításáról tárgyalt. Az együttműködés célja az MSZP-vel való viszony szorosabbra fűzése.

Az unió rendkívüli helyzetekről tájékoztató bulletinje minden hónapban jelezhetne magyarellenes fellépéseket az unió tagországaiban, és a szomszédos országokban. Manapság Szerbiában, Ukrajnában és Szlovákiában része a mindennapi politikai eseményeknek a magyarellenesség, Romániában pedig állami korlátozások sújtják az egyébként EU-konform magyar autómiatörekvéseket.

A közgazdasági gondolkodásban beállt szakadás olyan fokú (és hatású), mint volt 1945-1947 között, amikor elindult Magyarország bevezetése a szocializmus útvesztőibe. (Hiába volt pl. az Angliából haza hívott Káldor Miklós két hónapra a szociáldemokrata párt tanácsadója, nem sikerült az egyetemes tanulságokat és tapasztalatokat átvenni az ortodox marxista törtetés ellensúlyozására.